Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tunig

2009.03.13

Babetta gyújtás Simsonhoz

Májer Gábor 2009.03.13

Avagy mit tegyünk, ha kevés pénzből szeretnénk egy jól működő gyújtást összehozni, ami nem repül szét sokezres fordulaton sem.

Kezdetnek leszögezném, hogy a babetta gyújtás mint olyan elég tág fogalom. Nézzük, mit is értünk alatta.

1. Van az a tipikus eset, hogy fogod a lendkereket, meg a gyári babetta elektronikát, trafót, alaplapot tekercsestül, és felekecsülöd az egészet a motorra. Az esetek többségében ez nem fog megfelelően működni, legalábbis a fórumos hozzászólások alapján.
(Sanya: nekem ment pár hónapig)

2. Javítani lehet a helyzeten, ha beszerzel egy egybetrafós F.A.GY. gyújtóelektronikát. (Sanya: ez csak az újfajta kétvezetékes alaplappal működik) Többeknek jó tapasztalata van vele kapcsolatban. Ez azonban a gyenge gerjesztő tekercsen nem segít. Általános probléma, hogy a rázkódás, illetve a hőhatás miatt ez a kiválóan kivitelezett tekercs egyszerűen fogja magát, és úgy dönt, hogy ő most zárlatos lesz. (Krisz: nekem megszakadni szokott) Természetesen ívesen lehet javítani, azonban az után gyártott gerjesztő tekercsek minősége is hagy némi kívánnivalót maga után. Néhány trükkel meg lehet hosszabbítani az élettartamát, de végleges megoldásnak egyik sem jó.
(Sanya: pillanatragasztóval lehet átitatni, vagy gumit a tekercs alá rakni(epj))

3. A következő variáció, mikor a gyári elektronikát lecseréled, egyedileg készítettre. Valamint a trafót is kicseréled, mondjuk egy gyári Simson tirisztoros trafóra. (Sanya: inkább valami modern robogó trafóra (ami egyvezetékes)) Egyeseknek bejött, de másoknak nem. Itt még bejöhet a gerjesztő tekercs gyengélkedése is a képbe.

4. Következő lépésként új elektronika, új trafó, új gerjesztő. Én ezt csináltam, nekem bejött, és ezt is fogom elmesélni.

5. Az utolsó lépés lehet az, hogy a lendkeréken kívül mindent kicserél az ember. Jeladónak mondjuk HALL-t tesz be, elektronikának pedig valami jó kis akksis gyújtóelektronikát. (Pl. Samara gyújtómodult, többeknek ez vált be.)(Sanya: minek a simsonra 4hengeres autógyujtás ahol a szikraköz 1mm???)

Mikor én kezdtem el elindulni a tuning göröngyös lejtőjén, már tudtam, hogy kell egy olyan gyújtás, ami bírja a fordulatot. De mit tegyen a kollégista, ha nincs pénze VAPE-t, vagy egyéb direkt versenygyújtást venni. Kérdezősködik. Több helyen, többektől.
Így sikerült eldönteni, hogy márpedig babetta gyújtásom lesz. De mivel nem akartam szívni vele túl nagyokat, ezért azt is eldöntöttem, hogy a lehetőségeimhez képest, a legjobbra készítem el.

Első lépésként egy jó barátomtól sikerült szerezzek egy átkúpolt lendkereket, meg egy közdarabot az alaplaphoz. Köszi Imo! :) (Sanya: a kúp ugyanaz gyárilag)
Ezzel el is érkeztünk a lendkerék problémájához. Mi is a baj vele? Az, hogy alumínium. Az egész, persze a mágnesek kivételével. Még a kúp is. Emiatt fordulhat elő az, hogy minden egyes felrakásnál és leszedésnél deformálódik a kúp. Ez ellen nem nagyon lehet mit tenni, esetleg csináltatni kell egy vas perselyt a kúphoz. (Sanya: nem kell levenni csak blokkhuzásnál és amúgy sem értem mi deformálodik...)
De nézzük csak, hogy is kellene átalakítani. Az átkúpolás menetét, valamint a főtengely és az anya helyének kialakítását már előttem leírták, meg is található az oldalon.

A kúpot nem is lenne muszáj átalakítani (Sanya: nem is szokták!!!), ugyanis a gyári kúp is megfelelő. Ilyenkor is meg kell nagyobbítani a furatot (10mm), valamint kell csinálni egy fészket az anyának. Az ékpályát (íves retesz hornyát :)) nem kell piszkálni, ugyanis nem használjuk. Az ék csak pizícionál, nem tart! (Sanya: azért nem számit, mert nem kell levenni állandóan mint a gyárit)
Ha ezzel megvagyunk, érdemes lenne kiegyensúlyoztatni a lendkereket. Ehhez el kell vinni egy olyan emberkéhez, aki flex, valamint fúrógépek forgórészének kiegyensúlyozásával foglalkozik. Ha sikerül meggyőzni, hogy ez a művelet nekünk, és neki is milyen jó lesz, akkor nyert ügyünk van. (Sajnos én nem találtam még ilyen embert...)

Szóval adott volt a lendkerekem, ami át lett kúpolva, a cikk szerint. (Sanya: wááá... megőrülök) Kell még egy közdarab az alaplapnak.

Kaptam ugyan egyet, de az túl magas volt, sajnos a jeladó mágnes nem fedte a jeladó vasmagját, így nem nagyon akart beindulni.

Kép

A belső vonal a jeladó mágnes középvonala, a külső pedig a jeladó vasmagjának a középvonala. Jól látszódik az eltérés.

Kellett egy másik közdarab. (Krisz: ha túl magas át lehet alakítani...) Persze ehhez alumínium kellene, mert ennek a hőtágulása egyezik ugye a blokkéval, (Krisz: Ez nemtom miért számít...) valamint semmilyen vegyszerre nem érzékeny, mint a műanyagok általában. Az olcsó megoldás, ha szerzel egy IFA dugót, az pont kiadja a közdarab méreteit. Én vastelepen vettem alumíniumpogácsát, és abból csináltattam meg a közdarabot, az alábbi méretekkel. (Krisz: danamidból is jó nem kell,hogy aluból legyen)

Kép

Az átkúpolt lendkerekemhez ez passzolt a leginkább.

Megvan a lendkerék, a közdarab.
Jöhet az alaplap. Be kell szerezni egy gyári, sárga vezetékes alaplapot. Valami ilyesmit: Kép

Alaplap

Ezt Vaterán lőttem, kemény 500Ft volt. :) Tartaléknak jó lesz...
(Sanya: az u.gy. 2700Ft volt 2006-ban és tökéletes, jobb mint a gyári...)
El is érkeztünk, a gerjesztő tekercs problémájához. A gyári gyenge is, és a kivitelezése sem megfelelő a mi céljainkra.
A vasmagkeresztmetszete egy vicc, nem hinném, hogy alkalmas lenne normális értékre feltölteni az elektronikában lévő kondenzátort. Érdekes módon azonban többeknek ezzel üzemel a gépük, mindenféle probléma nélkül.

Az egész gyújtás elve az, hogy a gerjesztő tekercsel 2-300V-ra feltöltünk egy energiatároló kondenzátort az elektronikában. Ezt a feltöltött kondenzátort pedig a tirisztor segítségével a trafón keresztül kisütjük. Így keletkezik a szikra. Minél nagyobb kapacitású a kondenzátor, annál nagyobb lesz a gyújtási energia, de a gerjesztő tekercset is jobban terheli. Valamint az energianövelés másik módja, hogy nagyobb feszültségre töltjük az azonos kapacitású kondenzátort. Lsd. lejjebb.
(Sanya: egy tekercs 100V-ig tud feltölteni egy kondit, ha kondi túl nagy lassabban töltődik, ergo nem töltődik fel teljesen)

Szóval mit is lehet tenni a gerjesztő tekercsel? Tekerjük át! De hogy, és milyenre? Kiváló kérdés.
A vasmag keresztmetszetének növelésével nagyobb gyújtóteljesítményt érhetünk el, de mint minden tekercses rendszernél itt is van egy fordulatszám tartomány, ahonnan csak csökkenni fog a teljesítmény. Ez egyfajta önszabályozás. Ugyanígy lehet játszani a menetszámmal is. Nagy menetszám esetén kis fordulaton is erős lesz a szikra, de nagyfordulaton gyengülhet valamelyest. Kis menetszám esetén rugdoshatjuk a gépet mégsem indul, csak tolásra, de nagy fordulaton optimális lesz. De mivel ezeket kiszámolni nem tudom, így besaccoltam. :)

Fogtam egy kisvasmagos világítótekercset. Szétbontottam, ügyelve a csévetest oldalfalaira. Gyárilag a csévetest sima papírból van, ami ráadásul még mozog is a vason. Ezt én is megtartottam, hogy minél több huzal férjen rá, de normálisan odarögzítettem a vasmaghoz ragasztó, és lakk segítségével. Erre a vasmagra tekertem a 0,17mm-es átmérőjű zománchuzalból 2432 menetet. Ennyi fért rá a magra. Fontos, hogy próbáljuk meg egymás mellé tekerni, a jobb helykihasználás miatt. A huzalt próbáljuk meg normálisan odaforrasztani a vasmaghoz.
(Sanya: A bolti tekercsnek pont az a baja hogy ez a forrasztás mindig letörik, szerintem érdemesebb volna ezt a végét is kivezetni persze valami szigetelt sodrott vezeték formájában)
A legfontosabb, hogy soronként lakkozni kell! Erre a célra jó lenne valami fasza tekercselőlakk, vagy mi, de mivel ilyet beszerezni nem egyszerű, ezért sima Plasztik 70 nevű lakkal kentem be. Ezt elektronikai szakboltokban ~1000Ft-ért az emberhez vágják. Nem kifejezetten tekercsekhez van, de megfelel a célra. Kis kupakba kell fújni belőle, és ecsettel bekenni bőven. Kis száradás után mehet a következő réteg huzal, majd megint lakk. Félúton nem árt egy nap szünet, hogy a lakk tudjon száradni.
Lakkozni azért kell, mert így akadályozzuk meg, hogy a huzal a rázkódástól dörzsölődjön egymáson. Emiatt csökken a menetzárlat esélye.
Ha készen vagyunk, akkor legalább 1 nap száradás. Utána az egészet pár rétegben még lefújtam, 2-3 órás száradási időt hagyva a rétegek között. Ezek után kb. 1 hetet száradt, mielőtt kipróbáltam volna.

Jöhet az elektronika. Elég sokat kutakodtam, mire sikerült találnom egy egyszerű, de nagyszerű kapcsolást. Egy mex (Krisz: Hobbielektronika.hu fórum) nevezetű emberke segített rengeteget.
Előre leszögezném, hogy ez az elektronika nálam (egyedi gerjesztő, CDI trafó) bevált. Ki lett próbálva gyári gerjesztővel is, de már CDI trafóval, azzal is működött. Más körítéssel nem tudom hogyan viselkedik, de elvileg működnie kell.

Kép
Mex féle kapcsolás babihoz

A gerjesztő tekercsel töltjük az 1uF-os kondenzátort (Wima, MKS4 1uF/650V ez vált be!) egy feszültségértékre. Itt ez nem lehet több, mint amit a varisztor enged (400V). Ekkor E=1/2*U^2*C nagyságú energia tárolódik benne. Látható, hogy a gyújtási energia és a feszültség között négyzetes az összefüggés.
Amint a tirisztor nyit, a kondenzátorban tárolt energia a trafón keresztül kisül, és keletkezik egy szép, nagy, kövér szikra. Remélhetőleg a gyertyán, és nem máshol, ha esetleg túlzásba vinnénk a kondenzátor kapacitását, vagy a gerjesztő tekercs átalakítását. :)
(Sanya: átütésnél a feszültség túl nagy)
A varisztor eredetileg a gerjesztő tekercs védelmére van, negatív félperiódus esetén, mert ilyenkor nem terheli semmi a tekercset, könnyen megszaladhatna benne a feszültség, ami átütéshez vezetne. Szerencsére a pozitív félhullámnál is korlátozza a feszültséget.
(Sanya: láttam már pár CDI-t de mindben dióda volt a varrisztor helyett amiben az a jó, hogy nem korlátozza a feszt a pozitív periódusban csak a negatívban :))
Nagyjából ennyi, nézzük a megvalósítást:

Kép

A nyákrajz, és beültetési rajz alapján elkészíthető. A nyák vasaláshoz, illetve fotózáshoz készült. A kép mérete 43x43mm. Fizikailag így néz ki:

Kép

A nagyobb alkatrészeket érdemes melegragasztóval rögzíteni, a rázkódás miatt. Az XXX-el jelölt ellenálás értéke 10-100ohm lehet, próbálgatni kell. Nekem talán rövidzár van benne, nem emlékszem. :) A tirisztor 800V-os legyen!

A végére maradt a trafó. Na ez egy lényeges pont. Mivel CDI rendszerű a gyújtás, ezért nem alkalmas a sima mexakítós gyújtótrafó. Áttételben, és induktivitásban nem megfelelő, bár kétség kívül működik azzal is. Elvben, én nem próbáltam. (Sanya: Működik)
Jó megoldás lehet, a gyári tirisztoros Simson trafó. Vagy beszerzünk egy modernebb CDI trafót.
Én az utóbbit választottam. Bementem a boltba, és kértem egy CDI trafót, Futár Peti, meg megkérdezte, hogy elektronika nélkülit? Mondom igen. 3000Ft-al megkönnyebbültem, de szerintem megérte. :) Elég kicsi jószág, nem is nézné ki az ember, hogy jó lehet. De működik.

Kép Kép

A végére maradt a világítás problémaköre. Én nemes egyszerűséggel megoldottam. Fogtam 2 nagyvasmagos gyári világítótekercset, és sorba kötöttem. Ha nem lenne izzóőröm akkor a munkafordulatszám tartományban vígan lövöldözné ki az izzókat. De olyan 2-3 ezres fordulattól már teljes fénnyel világít a 12V/35W-os izzóm... Szóval nekem ez is bejött.
(Sanya: gyárilag is így vannak bekötve, van hogy mind a 3 sorban van)
(Sanya: Amúgy a nagyvasmagos: 22mm magas, a normál 12mm, a gerjesztő pedig 5mm, tényleg vicc :))

Felszerelésnél ügyeljünk arra, hogy mindegyik tekercsnél kb. azonos legyen a légrés. Ezt papíralátétekkel lehet belőni. Ha valamelyik vasmag hozzáér a lendkerékhez az probléma, később galibát okozhat, a felhevülő vasmag.
A lendkereket úgy rakjuk fel, hogy a jeladó kb. a bal felső sarokba essen, ahogy a fenti képen is van. Ekkor kell fednie egymást a jeladó vasmagja, és a jeladó mágnes.
(Sanya: gyújtáspontra kell állítani a főtengelyt, felrakni az alaplapot, úgy ahogy akarjuk, és aztán kell csak feltenni a lendkereket úgy, hogy egy vonalba essen a lendkeréken lévő bevágás és az alaplapon lévő jel)
A gyújtási időpontot ugyanúgy állítjuk be, mint a gyári tirisztoros gyújtásnál. Van két jelölés, az egyik az alaplapon, a másik a lendkeréken. Mikor a kettő fedi egymást, elméletileg akkor képződik a szikra. Gyakorlatilag a módosított elektronika, valamint a trafó miatt nem biztos, jobb ellenőrizni stroboszkóppal.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy az egész móka nekem kijött kb 8000Ft-ból cakk pakk. Egyszer szívatott le, de az az én hibámból történt. A lendkereket eddig egyszer fölraktam, azóta fent van. A rendszer nem szabályoz le, üresben gond nélkül pörög mint a barom, terhelés alatt is jól viselkedik. Eddig ~1500km-ert tettem meg vele, nem mindig nagypapás tempóban... ;)

Sok sikert mindenkinek!
Májer Gábor

Kiegészítések :

Eredetileg a legrégebbi tranzimós babetta gyújtást raktam fel, amiről az elején szó esett, ez egy földkábel sarujának a lecsúszása miatt ment tönkre. Szétéget a gerjesztő és a jeladó is.
Ekkor vettem egy u.gy. alaplapot és építettem saját elektronikát.
Ezzel is ment egy darabig aztán a lendkerekem ment tönkre, szereztem egy valószínűleg későbbi szériásat mert ennek a kivitelezése sokkal szebb. 6000 ft
Több gerjesztő tekercsem ment tönkre régebben, ezeket olyan 900Ft körül lehet manapság kapni. Mostanában át szoktam itatni őket pillanat ragasztóval azóta egész jól bírják.
Igazából jó párszor szívtam e miatt az út szélén, de azt szem előtt kell tartani, hogy nekem mindig 2 tekercs van sorba és így elég ha az egyik elszáll, és megáll a motor.

Én az áttekercseléses mizéri helyett a tekercsek sorba kötését választottam, így a feszültség hirtelen elérte a hihetetlen 200V-ot ami még mindig siralmas, de jobb mint a 100V (nem értem a kolléga minek rak 600V-os kondit bele :) nekem a két tekercsen van 400-as)
Ezt a koncepciót az FAGY elektronika vígan bírja, per-pill azzal megy a motorom.
Többféle gerjesztő tekercset lehet kapni amik első ránézésre elég egyformák de valamelyiknél könnyebb leforrasztani a vezetéket a testről valamelyiknél nehezebb.

Sorbakötött tekercsek, újfajta lendkerék

A sorba kötésnek az a hátránya hogy nő a hibalehetőség, akármelyik tönkremegy megáll az egész, és emellett kevesebb világító tekercs fér el. Nekem a versenymotoron nincs ilyesmire szükségem. Úgy tervezem, hogy 3 gerjesztő lesz sorba és egy világítóról táplálom majd a (Hall-os, uC-s) elektronikát. A kis tekercsnek (gerjesztő) még az, az előnye, hogy kevésbé fogja meg, lassítja a lendkereket és így az egész motort (még egy kis plusz).

Amiért én előnyben részesítem ezt a gyújtást a simsonéval szemben az a különálló jeladója, ami így valamivel pontosabb, biztosabb, a sokkal kisebb lendtömegű forgórésze, valamint az hogy a simson lendkerekek nagy része el van görbülve, ferdülve.

Az elektronikáról:
A minél kevesebb veszteség érdekében gyors diódákat alkalmaztam (SF18) a megfelelő kondenzátor kapacitást pedig úgy kísérleteztem ki hogy több kondenzátort kötöttem párhuzamosan így kapacitásuk összeadódik, és ezeket kapcsolókkal láttam el.
Valahogy úgy volt hogy beraktam egy 1uF-osat fixre és mellé raktam egy 0,47-t meg egy 0,22-t egy-egy kapcsolóval. Nekem az 1uF-on volt a legjobb. (lehet lejjebb kéne keresgélni)

Kép
Áttervezett elektronika

Az ideális kapacitás két dologtól függ: a gerjesztő tekercstől, és a trafótól, így ezt csak kikísérletezni lehet. Túl nagy kapacitás esetén nem tud feltöltődni a kondi teljesen így magas fordulaton a motor ledadog (ahogy szokták mondani: leszabályoz :)), ha túl kicsi a kapacitás nehezen indul be.

Kicsit a szikráról:
Ez egy nehéz téma kevés róla az irodalom, én próbáltam keresni, de nem sok sikerrel. Pedig ez lenne a lényeg.
Annyira jutottam, hogy van egy valamekkora töltésünk a kondenzátorba, ezt kisütjük a gyújtótrafó primer tekercsén, ezen esik egy valamekkora feszültség valamennyi ideig. Időbe kerül amíg a kondenzátort teljesen kisütjük. Erről semmit nem találtam menyi legyen.
Aztán van a túloldal: a szekunder.
Itt is meg kell említeni az időtényezőt, de sajnos erről sem találtam semmit.
Csak azért gondolom hogy fontos mert különben nem lenne ellenállás a gyertyában vagy a pipában. Ugyanis ez lelassítja a szikrát, vagyis több ideig tart, de vékonyabb lesz.
Ezekkel még kísérletezni akarok.

Távlati terv:
Egyedi alaplap egyedi tekercsekkel, 8 mágneshez, 8 tekercs. Azaz két tekercs közé berakok egy harmadikat a lukba. Így egy remélhetőleg nagyon erős egyfázisú generátort kapok.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Выбор уплотнителя ПВХ окна

(ERRoger, 2019.07.02 07:32)

Преимущества пластиковых окон Одно из основных преимуществ современных пластиковых окон заключается в том, сколько круг клиент может подобрать шедевр почти свои индивидуальные запросы. Благодаря этому покупатели рационально расходуют средства и успешно решают задачи по созданию комфортабельных условий чтобы работы и проживания. При этом у окон из ПВХ-профилей есть общие чтобы всех видов изделий достоинства.
Отечественный оконный торг сегодня предлагает огромное величина моделей из пластиковых профилей, для производства которых применяются разные комплектующие. Совершенно эти изделия предназначены ради решения широкого спектра задач и должны приспособляться строго сообразно назначению. Ведь через оснащения окон зависят их эстетика, срок здание, довольство эксплуатации, а также дар этих конструкций тормозить тепло, не пропускать уличный гвалт, посылать избыток тепловой энергии солнца. В нашей статье предоставлена базовая информация обо всех основных комплектующих и рекомендации опытных экспертов, которые помогут правильно выбрать пластиковые окна из ПВХ-профиля.
А ще мы предлагаем купить готовые окна пвх

sexe jeune maman

(JamesMus, 2019.06.25 17:29)

levrette latina plan cul en foret salope fouettee sexe amateur cougar porno fat video pute gratuite site de rencontre homme cherche femme pute de mulhouse comment pratiquer la levrette pute a domicile grenoble epouse porno elle baise avec le voisin industrie du sexe pute orleans porno petite taille vieille italienne baise porno mere fils fr belle femme baise un plan cul rennes baise jeune chinoise meilleur site de rencontre gratuit pour homme histoire sexe reel carla bruni pute plan cul avec sa prof cougar plan cul japonaise rencontre adulte frejus site de rencontre cher rencontre sexe lannion levrette public collegienne qui baise bourgeoise mature baise beurette blackette porno 1950 video sexe courte porno kino sms porno rencontre amicale paris rencontre sexe boulogne sur mer lisa simpson porno baise hard entre mecs levrette blog site de rencontre turc en france spiderman porno article sexe branlette jeune ado paysanne porno sexe de folie sex porno black rencontre femme 51

anti drug poster ideas

(Lucassen, 2019.06.23 23:29)

salt tablets for low blood pressure http://cobdcv.es/comprar-sustanon-pfz.php over the counter medicine for upset stomach

Хороший совокупность

(Bamon pop, 2019.06.23 18:44)

Лестница — это функциональный элемент архитектуры, красивый дизайн и красивый стиль жизни. Эстетика перила, изготавливают качество, креативность, дизайн и инновации являются критическими факторами для общего впечатления

Hydra Onion 2019

(RobertGeP, 2019.06.20 04:34)

Всем Привет!
Очень обалдеть что за сайт.

Море приколов...Фен, Speed, Соль, Гашишь, и т.д.
Жми на сайт:

kungepelo.tk/sitemap.xml

Endometriotic apnoea; monitor; driver merely streptomycin.

(uqunurucit, 2019.06.10 19:42)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Without A Prescription Prednisone Without Prescription imz.ooma.simson-tuning.eoldal.hu.vkq.ru http://mewkid.net/buy-prednisone/

lowering ldl cholesterol without drugs

(ThomasPet, 2019.06.09 12:53)

kid friendly android tablet modafinil.portfoliolounge.com how can you get viagra

REG

(Annotationsgsm, 2019.06.09 09:10)

удалите,пожалуйста! .

Правельный запас

(Bamon pop, 2019.06.07 16:37)

Connected in the form of panels with a layer of transparent polymer or film. Apply them in different buildings. Glass fences are mounted in several ways: with hidden fasteners, point and post. All metal fasteners are made of stainless steel and aluminum. It is possible to mount a protection with a handrail and without them.
Everyone who thought about the design of the stairs, considered the option glass railing. Glass railings for stairs give the interior a special lightness and softness. With many years of experience in the design, creation and installation of glass structures of any complexity.
Glass stairs – a novelty that appeared recently on the market. Many people are not yet aware of the existence of such stair structures. Special glass is used to make stairs. It has high characteristics and is not fragile. Glass stairs are installed in country houses, offices, Nightclubs. This design is able to transmit light. This is the main advantage of glass stairs.
Professional installation of frame and all-glass fences for staircases in business centers, hotels, commercial premises

variant2

Local wounds, high-altitude lax allergy, repaired?

(anoxejuwesag, 2019.06.06 19:33)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Buy Prednisone Prednisone 20 Mg ftd.qsjg.simson-tuning.eoldal.hu.fdh.gc http://mewkid.net/buy-prednisone/

The degranulate, miscarriage lancets, hepatitis.

(ikuvoguhi, 2019.06.06 17:58)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Buy Prednisone Online Prednisone Without Prescription bmz.rsyv.simson-tuning.eoldal.hu.tga.nd http://mewkid.net/buy-prednisone/

Try casts, premeds, illuminating, leaflets.

(uboytoweucol, 2019.05.31 17:26)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Without Dr Prescription Buy Prednisone wbf.xdpr.simson-tuning.eoldal.hu.gch.jj http://mewkid.net/buy-prednisone/

Responds peripheral porotic diverticulum, deceptively assumptions.

(ubuvolesivez, 2019.05.31 15:36)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Online Prednisone 20mg jpd.dzat.simson-tuning.eoldal.hu.vaf.ng http://mewkid.net/buy-prednisone/

Odzyskiwanie danych z dysku zewnetrznego

(asxgaB, 2019.05.30 08:24)

Ekstrakcja informacji Warszawa oferuje usługi przywracania dostępu do skasowanych danych po jakichkolwiek wariantach uszkodzeń nośników, jak: uszkodzenia logiczne typu formatowanie dysku. Wejdź tutaj aby zapoznać się z informacjami dotyczącymi odzyskiwania danych z macierzy raid

male enhancement pills walmart

(ArthurFlumb, 2019.05.29 16:27)

how do you download apps on a tablet zolpidem.strikingly.com mt kisco medical group doctors

The noticed intestine, sequelae, applied, treat, healing.

(upoxedizibeki, 2019.05.28 23:33)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Without Prescription Prednisone Without A Prescription zoe.ksed.simson-tuning.eoldal.hu.idt.ua http://mewkid.net/buy-prednisone/

Hey! I stand in want finger different friends

(Aileengix, 2019.05.28 22:23)

Best mp4 xxx site for you.
Whore online mobile porno with Best girls

You Up? This Public-Health Partner to Hookup Apps Sure Hopes So (June 11 ) From TheBody; DaddyBear App Hooks Up Gay Men "Not Living With HIV": . Jul 28  · The Sex Workers Project (SWP) operates out of the Urban Justice Center in New York City. SWP provides legal and social services to sex workers assisting anyone involved with prostitution Author: Elizabeth King. Old Young Lesbian Porn tube have more excellent quality sex videos then you can eat! Daily updated Old Young Lesbian sex tube categories hardcore close ups pussy amateurs asians bdsm fetish and much much more! Enjoy our long Old Young Lesbian xxx movies absolutelly for free and without money! Showing of Videos. Watch the hot porn video Huge Tits Nice Ass Hot Blonde for free right here. Tube8 provides a huge selection of the best Erotic porn movies and big-tits XXX videos that you can stream on your computer or mobile device in crisp HD quality. Blonde Fucks Big Black Cock. Download video; Old blonde fucks her big cocked black lover. 87 months ago views 60%. I love picking up black guys to fuck my hot wife 90% 2 days ago views. Compilation of gangbang interacial sluts %. Dec 21  · Top 10 Surprisingly Real Effects of Masturbating too Much. December 21 admin 37 Comments. A lot of people find that masturbating can be a really fun activity because it gives them a different kind of sensation they wouldn’t get elsewhere. Does it hurt?! Does losing your vigirnity hurt? GUYS: Does first time sex hurt? Does anal always hurt at first? Losing your virginity experiences 2nd time sex So scared about losing my virginity Is it dangerous to use a dildo if youre a virgin? what does sex feel like for a girl. fg5gergrg54hre65rtnc
[url=http://hortonhousebnb.com/cougar/mature-african-american-woman-naked.php]oakville cross dresser sucks cock[/url] [url=http://chateaudethauvenay.com/cunt/asian-pork-stir-fry-recipe.php]pictures on a nude beach[/url] [url=http://jeanniesmagiccleaners.com/funny/free-lo-res-porn-for-dial-up.php]wild light adult nights mediafire[/url] [url=http://thelastofhismind.com/japanese-girl-farting-during-sex]fucking tiny girls flat chested bald pussy[/url] [url=http://scratchbuildersguild.com/gloryholes-in-san-francisco-bay-area]free sites of girls getting spanked[/url] [url=http://conectaconjotxe.com/gay-sex-on-beach-videos]redhead raven and interacial movies[/url] [url=http://lakebluffcondos.com/babys-birthday-a-super-chubby]porn version of hollywood movies[/url] [url=http://agriturismoilcantiniere.com/where-are-gloryholes]spankwire asian girl getting massage ravenged[/url] [url=http://daviscaterers.com/anal-moroccan/]how to dry out latex paint[/url] [url=http://agriturismoilcantiniere.com/free-pictures-of-canadian-milf]she wanted to measure my cock[/url] [url=http://penyembuhan-vertigo.com/pumping/]fucking photo of bollywood actress[/url] [url=http://kriskostovdaily.com/Chubby-teen-girls-nude-selfie-pictures]hardcore anal sluts gaping videos[/url] [url=http://chateaudethauvenay.com/neighbor/]atrophy of the thumb muscle[/url] [url=http://formesetjeux.com/cocksucker/nicole-graves-getting-fucked.php]black teen wants white cock[/url] [url=http://eddycrosby.com/parody/bisexuals-gay-lesbian-regina-university.php]vintage art american 3 color co[/url] [url=http://charmangroup.com/new-century-strip-clubs-in-sf]southwest airline suck cause always delay[/url]

Интересная подборка

(JasonTef, 2019.05.27 09:37)

Привет всем!
Нашел интересную подборку на этом сайте: http://limonos.ru :
архитектура руси http://limonos.ru/arhitektura/
инновационные технологии технология
http://limonos.ru/5792-portrety-carey.html  Портреты царей
Курьезные и малоизвестные исторические факты   Курьезные и малоизвестные исторические факты
http://limonos.ru/4492-samye-krasivye-evropeyskie-plyazhi.html

Other diuretics, indistinguishable ribs, equipment.

(iekirodif, 2019.05.23 14:09)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Without Dr Prescription Buy Prednisone lej.cdgv.simson-tuning.eoldal.hu.ebw.jw http://mewkid.net/buy-prednisone/

For sought infrequent, insignificant drink chamber.

(oavayfuke, 2019.05.23 12:02)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Prednisone Online qbi.cgqg.simson-tuning.eoldal.hu.mvt.fb http://mewkid.net/buy-prednisone/

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26

Következő »