Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tunig

2009.03.13

Babetta gyújtás Simsonhoz

Májer Gábor 2009.03.13

Avagy mit tegyünk, ha kevés pénzből szeretnénk egy jól működő gyújtást összehozni, ami nem repül szét sokezres fordulaton sem.

Kezdetnek leszögezném, hogy a babetta gyújtás mint olyan elég tág fogalom. Nézzük, mit is értünk alatta.

1. Van az a tipikus eset, hogy fogod a lendkereket, meg a gyári babetta elektronikát, trafót, alaplapot tekercsestül, és felekecsülöd az egészet a motorra. Az esetek többségében ez nem fog megfelelően működni, legalábbis a fórumos hozzászólások alapján.
(Sanya: nekem ment pár hónapig)

2. Javítani lehet a helyzeten, ha beszerzel egy egybetrafós F.A.GY. gyújtóelektronikát. (Sanya: ez csak az újfajta kétvezetékes alaplappal működik) Többeknek jó tapasztalata van vele kapcsolatban. Ez azonban a gyenge gerjesztő tekercsen nem segít. Általános probléma, hogy a rázkódás, illetve a hőhatás miatt ez a kiválóan kivitelezett tekercs egyszerűen fogja magát, és úgy dönt, hogy ő most zárlatos lesz. (Krisz: nekem megszakadni szokott) Természetesen ívesen lehet javítani, azonban az után gyártott gerjesztő tekercsek minősége is hagy némi kívánnivalót maga után. Néhány trükkel meg lehet hosszabbítani az élettartamát, de végleges megoldásnak egyik sem jó.
(Sanya: pillanatragasztóval lehet átitatni, vagy gumit a tekercs alá rakni(epj))

3. A következő variáció, mikor a gyári elektronikát lecseréled, egyedileg készítettre. Valamint a trafót is kicseréled, mondjuk egy gyári Simson tirisztoros trafóra. (Sanya: inkább valami modern robogó trafóra (ami egyvezetékes)) Egyeseknek bejött, de másoknak nem. Itt még bejöhet a gerjesztő tekercs gyengélkedése is a képbe.

4. Következő lépésként új elektronika, új trafó, új gerjesztő. Én ezt csináltam, nekem bejött, és ezt is fogom elmesélni.

5. Az utolsó lépés lehet az, hogy a lendkeréken kívül mindent kicserél az ember. Jeladónak mondjuk HALL-t tesz be, elektronikának pedig valami jó kis akksis gyújtóelektronikát. (Pl. Samara gyújtómodult, többeknek ez vált be.)(Sanya: minek a simsonra 4hengeres autógyujtás ahol a szikraköz 1mm???)

Mikor én kezdtem el elindulni a tuning göröngyös lejtőjén, már tudtam, hogy kell egy olyan gyújtás, ami bírja a fordulatot. De mit tegyen a kollégista, ha nincs pénze VAPE-t, vagy egyéb direkt versenygyújtást venni. Kérdezősködik. Több helyen, többektől.
Így sikerült eldönteni, hogy márpedig babetta gyújtásom lesz. De mivel nem akartam szívni vele túl nagyokat, ezért azt is eldöntöttem, hogy a lehetőségeimhez képest, a legjobbra készítem el.

Első lépésként egy jó barátomtól sikerült szerezzek egy átkúpolt lendkereket, meg egy közdarabot az alaplaphoz. Köszi Imo! :) (Sanya: a kúp ugyanaz gyárilag)
Ezzel el is érkeztünk a lendkerék problémájához. Mi is a baj vele? Az, hogy alumínium. Az egész, persze a mágnesek kivételével. Még a kúp is. Emiatt fordulhat elő az, hogy minden egyes felrakásnál és leszedésnél deformálódik a kúp. Ez ellen nem nagyon lehet mit tenni, esetleg csináltatni kell egy vas perselyt a kúphoz. (Sanya: nem kell levenni csak blokkhuzásnál és amúgy sem értem mi deformálodik...)
De nézzük csak, hogy is kellene átalakítani. Az átkúpolás menetét, valamint a főtengely és az anya helyének kialakítását már előttem leírták, meg is található az oldalon.

A kúpot nem is lenne muszáj átalakítani (Sanya: nem is szokták!!!), ugyanis a gyári kúp is megfelelő. Ilyenkor is meg kell nagyobbítani a furatot (10mm), valamint kell csinálni egy fészket az anyának. Az ékpályát (íves retesz hornyát :)) nem kell piszkálni, ugyanis nem használjuk. Az ék csak pizícionál, nem tart! (Sanya: azért nem számit, mert nem kell levenni állandóan mint a gyárit)
Ha ezzel megvagyunk, érdemes lenne kiegyensúlyoztatni a lendkereket. Ehhez el kell vinni egy olyan emberkéhez, aki flex, valamint fúrógépek forgórészének kiegyensúlyozásával foglalkozik. Ha sikerül meggyőzni, hogy ez a művelet nekünk, és neki is milyen jó lesz, akkor nyert ügyünk van. (Sajnos én nem találtam még ilyen embert...)

Szóval adott volt a lendkerekem, ami át lett kúpolva, a cikk szerint. (Sanya: wááá... megőrülök) Kell még egy közdarab az alaplapnak.

Kaptam ugyan egyet, de az túl magas volt, sajnos a jeladó mágnes nem fedte a jeladó vasmagját, így nem nagyon akart beindulni.

Kép

A belső vonal a jeladó mágnes középvonala, a külső pedig a jeladó vasmagjának a középvonala. Jól látszódik az eltérés.

Kellett egy másik közdarab. (Krisz: ha túl magas át lehet alakítani...) Persze ehhez alumínium kellene, mert ennek a hőtágulása egyezik ugye a blokkéval, (Krisz: Ez nemtom miért számít...) valamint semmilyen vegyszerre nem érzékeny, mint a műanyagok általában. Az olcsó megoldás, ha szerzel egy IFA dugót, az pont kiadja a közdarab méreteit. Én vastelepen vettem alumíniumpogácsát, és abból csináltattam meg a közdarabot, az alábbi méretekkel. (Krisz: danamidból is jó nem kell,hogy aluból legyen)

Kép

Az átkúpolt lendkerekemhez ez passzolt a leginkább.

Megvan a lendkerék, a közdarab.
Jöhet az alaplap. Be kell szerezni egy gyári, sárga vezetékes alaplapot. Valami ilyesmit: Kép

Alaplap

Ezt Vaterán lőttem, kemény 500Ft volt. :) Tartaléknak jó lesz...
(Sanya: az u.gy. 2700Ft volt 2006-ban és tökéletes, jobb mint a gyári...)
El is érkeztünk, a gerjesztő tekercs problémájához. A gyári gyenge is, és a kivitelezése sem megfelelő a mi céljainkra.
A vasmagkeresztmetszete egy vicc, nem hinném, hogy alkalmas lenne normális értékre feltölteni az elektronikában lévő kondenzátort. Érdekes módon azonban többeknek ezzel üzemel a gépük, mindenféle probléma nélkül.

Az egész gyújtás elve az, hogy a gerjesztő tekercsel 2-300V-ra feltöltünk egy energiatároló kondenzátort az elektronikában. Ezt a feltöltött kondenzátort pedig a tirisztor segítségével a trafón keresztül kisütjük. Így keletkezik a szikra. Minél nagyobb kapacitású a kondenzátor, annál nagyobb lesz a gyújtási energia, de a gerjesztő tekercset is jobban terheli. Valamint az energianövelés másik módja, hogy nagyobb feszültségre töltjük az azonos kapacitású kondenzátort. Lsd. lejjebb.
(Sanya: egy tekercs 100V-ig tud feltölteni egy kondit, ha kondi túl nagy lassabban töltődik, ergo nem töltődik fel teljesen)

Szóval mit is lehet tenni a gerjesztő tekercsel? Tekerjük át! De hogy, és milyenre? Kiváló kérdés.
A vasmag keresztmetszetének növelésével nagyobb gyújtóteljesítményt érhetünk el, de mint minden tekercses rendszernél itt is van egy fordulatszám tartomány, ahonnan csak csökkenni fog a teljesítmény. Ez egyfajta önszabályozás. Ugyanígy lehet játszani a menetszámmal is. Nagy menetszám esetén kis fordulaton is erős lesz a szikra, de nagyfordulaton gyengülhet valamelyest. Kis menetszám esetén rugdoshatjuk a gépet mégsem indul, csak tolásra, de nagy fordulaton optimális lesz. De mivel ezeket kiszámolni nem tudom, így besaccoltam. :)

Fogtam egy kisvasmagos világítótekercset. Szétbontottam, ügyelve a csévetest oldalfalaira. Gyárilag a csévetest sima papírból van, ami ráadásul még mozog is a vason. Ezt én is megtartottam, hogy minél több huzal férjen rá, de normálisan odarögzítettem a vasmaghoz ragasztó, és lakk segítségével. Erre a vasmagra tekertem a 0,17mm-es átmérőjű zománchuzalból 2432 menetet. Ennyi fért rá a magra. Fontos, hogy próbáljuk meg egymás mellé tekerni, a jobb helykihasználás miatt. A huzalt próbáljuk meg normálisan odaforrasztani a vasmaghoz.
(Sanya: A bolti tekercsnek pont az a baja hogy ez a forrasztás mindig letörik, szerintem érdemesebb volna ezt a végét is kivezetni persze valami szigetelt sodrott vezeték formájában)
A legfontosabb, hogy soronként lakkozni kell! Erre a célra jó lenne valami fasza tekercselőlakk, vagy mi, de mivel ilyet beszerezni nem egyszerű, ezért sima Plasztik 70 nevű lakkal kentem be. Ezt elektronikai szakboltokban ~1000Ft-ért az emberhez vágják. Nem kifejezetten tekercsekhez van, de megfelel a célra. Kis kupakba kell fújni belőle, és ecsettel bekenni bőven. Kis száradás után mehet a következő réteg huzal, majd megint lakk. Félúton nem árt egy nap szünet, hogy a lakk tudjon száradni.
Lakkozni azért kell, mert így akadályozzuk meg, hogy a huzal a rázkódástól dörzsölődjön egymáson. Emiatt csökken a menetzárlat esélye.
Ha készen vagyunk, akkor legalább 1 nap száradás. Utána az egészet pár rétegben még lefújtam, 2-3 órás száradási időt hagyva a rétegek között. Ezek után kb. 1 hetet száradt, mielőtt kipróbáltam volna.

Jöhet az elektronika. Elég sokat kutakodtam, mire sikerült találnom egy egyszerű, de nagyszerű kapcsolást. Egy mex (Krisz: Hobbielektronika.hu fórum) nevezetű emberke segített rengeteget.
Előre leszögezném, hogy ez az elektronika nálam (egyedi gerjesztő, CDI trafó) bevált. Ki lett próbálva gyári gerjesztővel is, de már CDI trafóval, azzal is működött. Más körítéssel nem tudom hogyan viselkedik, de elvileg működnie kell.

Kép
Mex féle kapcsolás babihoz

A gerjesztő tekercsel töltjük az 1uF-os kondenzátort (Wima, MKS4 1uF/650V ez vált be!) egy feszültségértékre. Itt ez nem lehet több, mint amit a varisztor enged (400V). Ekkor E=1/2*U^2*C nagyságú energia tárolódik benne. Látható, hogy a gyújtási energia és a feszültség között négyzetes az összefüggés.
Amint a tirisztor nyit, a kondenzátorban tárolt energia a trafón keresztül kisül, és keletkezik egy szép, nagy, kövér szikra. Remélhetőleg a gyertyán, és nem máshol, ha esetleg túlzásba vinnénk a kondenzátor kapacitását, vagy a gerjesztő tekercs átalakítását. :)
(Sanya: átütésnél a feszültség túl nagy)
A varisztor eredetileg a gerjesztő tekercs védelmére van, negatív félperiódus esetén, mert ilyenkor nem terheli semmi a tekercset, könnyen megszaladhatna benne a feszültség, ami átütéshez vezetne. Szerencsére a pozitív félhullámnál is korlátozza a feszültséget.
(Sanya: láttam már pár CDI-t de mindben dióda volt a varrisztor helyett amiben az a jó, hogy nem korlátozza a feszt a pozitív periódusban csak a negatívban :))
Nagyjából ennyi, nézzük a megvalósítást:

Kép

A nyákrajz, és beültetési rajz alapján elkészíthető. A nyák vasaláshoz, illetve fotózáshoz készült. A kép mérete 43x43mm. Fizikailag így néz ki:

Kép

A nagyobb alkatrészeket érdemes melegragasztóval rögzíteni, a rázkódás miatt. Az XXX-el jelölt ellenálás értéke 10-100ohm lehet, próbálgatni kell. Nekem talán rövidzár van benne, nem emlékszem. :) A tirisztor 800V-os legyen!

A végére maradt a trafó. Na ez egy lényeges pont. Mivel CDI rendszerű a gyújtás, ezért nem alkalmas a sima mexakítós gyújtótrafó. Áttételben, és induktivitásban nem megfelelő, bár kétség kívül működik azzal is. Elvben, én nem próbáltam. (Sanya: Működik)
Jó megoldás lehet, a gyári tirisztoros Simson trafó. Vagy beszerzünk egy modernebb CDI trafót.
Én az utóbbit választottam. Bementem a boltba, és kértem egy CDI trafót, Futár Peti, meg megkérdezte, hogy elektronika nélkülit? Mondom igen. 3000Ft-al megkönnyebbültem, de szerintem megérte. :) Elég kicsi jószág, nem is nézné ki az ember, hogy jó lehet. De működik.

Kép Kép

A végére maradt a világítás problémaköre. Én nemes egyszerűséggel megoldottam. Fogtam 2 nagyvasmagos gyári világítótekercset, és sorba kötöttem. Ha nem lenne izzóőröm akkor a munkafordulatszám tartományban vígan lövöldözné ki az izzókat. De olyan 2-3 ezres fordulattól már teljes fénnyel világít a 12V/35W-os izzóm... Szóval nekem ez is bejött.
(Sanya: gyárilag is így vannak bekötve, van hogy mind a 3 sorban van)
(Sanya: Amúgy a nagyvasmagos: 22mm magas, a normál 12mm, a gerjesztő pedig 5mm, tényleg vicc :))

Felszerelésnél ügyeljünk arra, hogy mindegyik tekercsnél kb. azonos legyen a légrés. Ezt papíralátétekkel lehet belőni. Ha valamelyik vasmag hozzáér a lendkerékhez az probléma, később galibát okozhat, a felhevülő vasmag.
A lendkereket úgy rakjuk fel, hogy a jeladó kb. a bal felső sarokba essen, ahogy a fenti képen is van. Ekkor kell fednie egymást a jeladó vasmagja, és a jeladó mágnes.
(Sanya: gyújtáspontra kell állítani a főtengelyt, felrakni az alaplapot, úgy ahogy akarjuk, és aztán kell csak feltenni a lendkereket úgy, hogy egy vonalba essen a lendkeréken lévő bevágás és az alaplapon lévő jel)
A gyújtási időpontot ugyanúgy állítjuk be, mint a gyári tirisztoros gyújtásnál. Van két jelölés, az egyik az alaplapon, a másik a lendkeréken. Mikor a kettő fedi egymást, elméletileg akkor képződik a szikra. Gyakorlatilag a módosított elektronika, valamint a trafó miatt nem biztos, jobb ellenőrizni stroboszkóppal.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy az egész móka nekem kijött kb 8000Ft-ból cakk pakk. Egyszer szívatott le, de az az én hibámból történt. A lendkereket eddig egyszer fölraktam, azóta fent van. A rendszer nem szabályoz le, üresben gond nélkül pörög mint a barom, terhelés alatt is jól viselkedik. Eddig ~1500km-ert tettem meg vele, nem mindig nagypapás tempóban... ;)

Sok sikert mindenkinek!
Májer Gábor

Kiegészítések :

Eredetileg a legrégebbi tranzimós babetta gyújtást raktam fel, amiről az elején szó esett, ez egy földkábel sarujának a lecsúszása miatt ment tönkre. Szétéget a gerjesztő és a jeladó is.
Ekkor vettem egy u.gy. alaplapot és építettem saját elektronikát.
Ezzel is ment egy darabig aztán a lendkerekem ment tönkre, szereztem egy valószínűleg későbbi szériásat mert ennek a kivitelezése sokkal szebb. 6000 ft
Több gerjesztő tekercsem ment tönkre régebben, ezeket olyan 900Ft körül lehet manapság kapni. Mostanában át szoktam itatni őket pillanat ragasztóval azóta egész jól bírják.
Igazából jó párszor szívtam e miatt az út szélén, de azt szem előtt kell tartani, hogy nekem mindig 2 tekercs van sorba és így elég ha az egyik elszáll, és megáll a motor.

Én az áttekercseléses mizéri helyett a tekercsek sorba kötését választottam, így a feszültség hirtelen elérte a hihetetlen 200V-ot ami még mindig siralmas, de jobb mint a 100V (nem értem a kolléga minek rak 600V-os kondit bele :) nekem a két tekercsen van 400-as)
Ezt a koncepciót az FAGY elektronika vígan bírja, per-pill azzal megy a motorom.
Többféle gerjesztő tekercset lehet kapni amik első ránézésre elég egyformák de valamelyiknél könnyebb leforrasztani a vezetéket a testről valamelyiknél nehezebb.

Sorbakötött tekercsek, újfajta lendkerék

A sorba kötésnek az a hátránya hogy nő a hibalehetőség, akármelyik tönkremegy megáll az egész, és emellett kevesebb világító tekercs fér el. Nekem a versenymotoron nincs ilyesmire szükségem. Úgy tervezem, hogy 3 gerjesztő lesz sorba és egy világítóról táplálom majd a (Hall-os, uC-s) elektronikát. A kis tekercsnek (gerjesztő) még az, az előnye, hogy kevésbé fogja meg, lassítja a lendkereket és így az egész motort (még egy kis plusz).

Amiért én előnyben részesítem ezt a gyújtást a simsonéval szemben az a különálló jeladója, ami így valamivel pontosabb, biztosabb, a sokkal kisebb lendtömegű forgórésze, valamint az hogy a simson lendkerekek nagy része el van görbülve, ferdülve.

Az elektronikáról:
A minél kevesebb veszteség érdekében gyors diódákat alkalmaztam (SF18) a megfelelő kondenzátor kapacitást pedig úgy kísérleteztem ki hogy több kondenzátort kötöttem párhuzamosan így kapacitásuk összeadódik, és ezeket kapcsolókkal láttam el.
Valahogy úgy volt hogy beraktam egy 1uF-osat fixre és mellé raktam egy 0,47-t meg egy 0,22-t egy-egy kapcsolóval. Nekem az 1uF-on volt a legjobb. (lehet lejjebb kéne keresgélni)

Kép
Áttervezett elektronika

Az ideális kapacitás két dologtól függ: a gerjesztő tekercstől, és a trafótól, így ezt csak kikísérletezni lehet. Túl nagy kapacitás esetén nem tud feltöltődni a kondi teljesen így magas fordulaton a motor ledadog (ahogy szokták mondani: leszabályoz :)), ha túl kicsi a kapacitás nehezen indul be.

Kicsit a szikráról:
Ez egy nehéz téma kevés róla az irodalom, én próbáltam keresni, de nem sok sikerrel. Pedig ez lenne a lényeg.
Annyira jutottam, hogy van egy valamekkora töltésünk a kondenzátorba, ezt kisütjük a gyújtótrafó primer tekercsén, ezen esik egy valamekkora feszültség valamennyi ideig. Időbe kerül amíg a kondenzátort teljesen kisütjük. Erről semmit nem találtam menyi legyen.
Aztán van a túloldal: a szekunder.
Itt is meg kell említeni az időtényezőt, de sajnos erről sem találtam semmit.
Csak azért gondolom hogy fontos mert különben nem lenne ellenállás a gyertyában vagy a pipában. Ugyanis ez lelassítja a szikrát, vagyis több ideig tart, de vékonyabb lesz.
Ezekkel még kísérletezni akarok.

Távlati terv:
Egyedi alaplap egyedi tekercsekkel, 8 mágneshez, 8 tekercs. Azaz két tekercs közé berakok egy harmadikat a lukba. Így egy remélhetőleg nagyon erős egyfázisú generátort kapok.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

myrtle beach viagra fvtvvofbldAcapsBtjReubyy

(Lcxhoafe, 2021.01.21 04:57)

buy generic viagra 50mg buy viagra onlie order viagra in australia http://genqpviag.com/ - cheap viagra reviews ’

Hi

(COX86, 2021.01.20 20:16)

https://frequencydrives.ru/abb-preobrazovatel-chastoty-22/

viagra 50mg price fhsggolthdAcapsBtjReubyh

(Fsbxhoafe, 2021.01.20 17:50)

brandnameviagra viagra buy paypal viagra pharmacy http://genericrxxx.com/ - viagra online in australia cheap ’

buy viagra online with free delivery fcghavofbldAcapsBtjReubym

(Aqbvhoafe, 2021.01.20 09:15)

viagra prescrition for walgreens where can i get generic viagra online buy viagra in australia online http://acialaarx.com/ - buy viagra from germany ’

Hello world

(JesNAF, 2021.01.19 16:01)

cialis black htordldehdAcapsBtjReubyu

(KbctJeSs, 2021.01.19 15:32)

cialis nova scotia cialis without a script cialis soft tabs canada http://mycialedst.com/ - cialis canadian pharmacy ’

cialis 50mg price olfeedxoegfdAcapsBtjReubya

(JvcbxJaxia, 2021.01.19 11:05)

best place to buy generic cialis how to buy cialis from canada cialis generic online uk http://phrcialiled.com/ - cialis generic shopping ’

japancasino-x play

(japancasinox, 2021.01.19 02:16)

Bravo, what necessary phrase..., a brilliant idea

https://japancasino-x.com/ | https://japancasino-x.com/

Conversation online talk about...

(GeraldCenna, 2021.01.19 00:22)

Start a gossip and be sure that you are behind a stone
wall, no entire will always be sure anything familiar all over you, which
allows you to rub off the shackles of decency and shyness, https://noname.fun/
In combining to the usual search after a uncalculated interlocutor,
you can also decide a themed office where you can on someone
with whom you order have something to talk around: https://noname.fun/

Happy ending NY

(Joshuablalm, 2021.01.18 17:19)

https://spaszavod.ru/forum/messages/forum1/topic1090/message200203/?result=reply#message200203 - Lomi Lomi NY
We greet you! Our employees firms those who make your privacy daily life much easier . Company that functional more than 7 years.

http://www.1800byob.com/2017/12/intuit-proseries-review-sign/#comment-10816055 - four hands New Yourk
Characteristic property our Honey salon is not an enforced setting. We create groups in a social network to search promotion.
https://www.zetark.fr/security_cam/#comment-815489 - Thai with herbal pouches NY
We make a great offer for you try every type massage techniques soon. Our employees looking forward to you in our SPA.
https://growker.co/best-domain-name-for-business/#comment-177711 - Hot Stone New Yourk

viagra windsor canada ddgbsikxditemnbitjyzmy

(NlbxScoky, 2021.01.18 11:29)

where can i buy viagra cheap viagra online stores buyviagra online buying viagra using paypal viagra 4 packs can i order generic viagra on line generic viagra forum use paypal to buy viagra viagra ontario viagra in el paso stores viagra gold bestellen overnight delivery of viagra viagra australia delivery buy strong viagra best price for generic viagra

Recommended for You only

(yourNIC, 2021.01.18 03:35)

Hey, my name is Crystal, that`s right - I`m like a genuine crystal. I`m a shy girl seeking for her knight to explore the Land of Pleasures. Come and lets have fun www.sex-dating.me

Форум секс знакомств и множство анкет проституток-индивидуалок дешевых и элитных

(Ceciliasyday, 2021.01.17 21:38)

Доска интимных объявлений, предлагаю всем, здесь размещают свои объявы феи Киева. Интересные интим объявления города Киева, доступны бесплатно. Очень хороший сайт, много анкет индивидуалок дешевых и элитных.
Это только мое мнение но мне очень помогли во время поиска телки

Абсолютно с вами соглашаюсь, я тоже думаю https://kievsex24.com/ отличный Сайт для индивидуалок в Киеве

where can i find generic viagra afsshfbcitemnbittzubo

(FgnhScoky, 2021.01.17 14:30)

buy viagra montreal best deals on genaric viagra can i buy viagra over the counter in australia cheapest place to buy viagra viagra online with american express paypal viagra no prescription viagra us cialis and viagra taken together viagra substitute online no prescription viagra viagra online sydney viagra 100g viagra generic viagra online aus viagra 150

Hello!

(EarlQY, 2021.01.17 07:04)

Hello! Recently on our forum? Listen, the question is, do you meet girls? We recently had a great meeting and they gave me your nickname. I live near you. Can we move on to a personal conversation? Here, for example, how do you like the idea? Or are you not ready to meet yet?
https://get-your-sexy-now4.com/?u=xh6pd0d&o=bxzky9g

Лучшая поборка для любимых пользователей

(Robertsmics, 2021.01.16 18:43)

Мы собрали ради вас самые популярные сайты, которые востребованны многими пользлвателями интрнета! Следите ради здоровьем, правильное питание, забота за своим телом и внешностью. Начинать и очевидно самое главное это бездействие, без которого мы не смогли бы развертываться и колебаться дальше, новости кино индустрии и моды, а так же многое другое вы можете найти на топовых порталах нашей подборки. Мы очень будем рады если вы нас поддержите и перейдете!
список в роддом
хоум кредит интернет банк
все про новые автомобили
оформление дачного дома
гель лак
поделки к 23 февраля
картинки цветы красивые
стиль осень 2021
что посмотреть дома
лучшие психологические триллеры
sibvaleo com вход для партнеров
мебельные магазины минск

Как вывести биткоины с кошелька

(Joshuamap, 2021.01.16 16:14)

биткоин кошелек блокчейн

Bitcoin-кошелек «Blockchain» Bitcoin-кошелек «Blockchain» имеет несколько примечательных защитных функций от угроз, характерных для онлайн-кошельков. Например, Blockchain поддерживает осуществляемую клиентом AES-шифровку, которая защищает кошелек от хакерства со стороны сервера. Он также поддерживает оффлайн-транзакции, функцию двойной шифровки и двухфакторное подтверждение подлинности. Blockchain не только автоматически помещает кошелек на Google Drive либо Dropbox, но также позволяет загружать кошелек вручную. Помимо того, Blockchain совершает ежечасную удаленную синхронизацию с сервером. Имеется мобильная версия кошелька Blockchain для Android, iPhone и iPad.
blockchain com

Посмотреть кошелек биткоин
Биткоин кошелек с картой
Coinbase exchange
Биткоин кошелек вход личный
Coinbase com
ab0b346

Спасительная магия

(Illona, 2021.01.16 13:50)

дорожите любовью люди

old clik edf coll

(GDuamp, 2021.01.16 08:17)

It was and with me. We can communicate on this theme.

http://nedeli.org/mama/user/435550/

http://love.vsamare.com/ru/tips?tip=ExternalLink&link=https://irongamers.ru/gde-kupit-igry-na-steam-ea-play-gog-uplay-xbox-ili-egs.html

http://www.myteddy.ru/eng/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=27681

http://telefon.com.ua/communication/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=2302539

http://lyceum8.su/communication/forum/user/108462/

http://love-kursk.ru/ru/tips?tip=ExternalLink&link=https://kamniguru.ru/

https://www.google.co.cr/url?q=https://vpharm.ru

http://maps.google.com.sg/url?q=http://adobeflashplayerfree.ru/

https://images.google.li/url?q=https://kamniguru.ru/

https://www.google.ch/url?q=http://adobeflashplayerfree.ru/

buy viagra in canada toronto hordldehdAcapsBtjReubyz

(KlioJeSs, 2021.01.14 15:18)

viagra india website inurl:forum generic viagra sale viagra over night online quick delivery on viagra viagra inline vipps viagra generic viagra viagra cheap prices canadian drugs real viagra chinese viagra manufacturers order viagra online canada overnight delivery on viagra viagra levitra trial pack viagra for women viagra tijuana mx

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58

Következő »